Üzemeltető: Blogger.
RSS

Kaptam



Náncsitól
kaptam. Köszönöm szépen!! :))

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Új háttér, új dolgok!

Jó ideje nem írtam már, pedig annyi minden történt.
Kezdem az elején.
Egyre közeledett Gabi második születésnapja március 7.-e amit persze nagyon vártunk,de azon is agyaltam, hogy onnantól kezdve nem kapok annyi pénzt mint eddig, pedig ez sem volt olyan húú de sok. Ettől persze azért magam alatt voltam kicsit. Aztán egyszer csak, jött egy lehetőség aminek nagyon örültem. De ehhez neki kellett állni Gabinak intézni a bölcsit. Na ez a másik amit nagyon nehéz volt lezongoráznom magamban, de sikerült. Beadtuk a papírokat, elkezdődött kicsit a munka, úgy nézett ki sikerül is, aztán egyszer csak kiderült, hogy hát akkor mégsem,mert a nagyok máshogy gondolták.. Rossz volt nagyon, főleg azért voltam elkeseredve, hogy akkor most mi lesz velünk. Amikor ezt megtudtam, másnap Peti beszélgetett az egyik ismerősével és kérdezte tőle, hogy nem tud-e valami munkát. Szerencsére tudott. El is küldtem az önéletrajzomat és be is hívtak interjúra. Azt ígérték, hogy hamarosan jelentkeznek. Közben április 6.-án elkezdtük Gabival a bölcsis szoktatást. Egész jól ment, de a hét végére már nagyon el voltam keseredve, hogy tuti nem sikerült a munka, mert még nem szóltak. Pénteken dél körül hívott a hölgy, hogy akkor szeretettel várnak a csapatban. Úgy örültem neki. Azóta már tudom, hogy május elején fogok kezdeni. Úgy volt, hogy már a héten, de csúszás van. Nem is baj, mert így nyugodtan tudom beszoktatni Gabit. Már egész jól haladunk vele, bár reggelente még sírás van, de alakul. :)

Közben voltunk Siófokon is, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Gabi a mai napig emlegeti. :))

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ez az új háttér teljesen találó, mert Gabi a katica csoportba jár. :)

Ma volt az első olyan nap, (mostanában sok az első) hogy Gabit elvittem reggel a bölcsibe és ott hagytam. Sírt nagyon, de közben integetett Nekem. Kíváncsi vagyok mit mesélnek délután, hogy mik történtek.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Első bölcsis képek




  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szavak és a bölcsi

agyi= autó
kokagyi= kukásautó
dodagyi= darusautó
kove=kamion
sziaa anyaa :-)

Idi= Ildi
Ezsi= Erzsi
tejje= tej

Persze van még pár. Ha valamit nem értünk, nagyon mérges tud lenni. :-)

Már egy hete jár Gabi bölcsibe. A második nap óta ott ebédel és azóta délelőtt mindig kijövök a csoportból. A tegnapi nap volt sírdogálós, mondták a gondozónénik. Ma aludt először ott. Ebéd utána hamar elaludt, de egy óra múlva sírva ébredt. De azt mondta Erzsi ( a gondozónéni) hogy ez az egy óra teljesen jó így elsőre. Ma el is jöttem a bölcsiből kb. másfél órára. Addig hazajöttem és megreggeliztem. :-) A holnapi nap menetét még nem tudom, reggel derül ki. Ha minden igaz, hétfőn már élesben fog menni a dolog. Hát kíváncsi leszek. Az a baj, hogy nem tudnak kimenni az udvarra a rossz idő miatt. Gabinak ez nagyon nagy probléma, mert ha tehetné mindig kint lenne. :-)
Ma volt nekik zenebölcsi, mesélték, hogy tátott szájjal hallgatta a bácsit ahogy zenélt. :-)

Voltunk tegnap tanácsadáson, megmérték Gabit, igaz kis közelharcot kellett vívni de sikerült. :-)

magassága: 88cm
súlya 12,5kg

Szegénykém kapott megint oltást, amit nagyon nehezen viselt. Az a baj, hogy általában tanácsadásra akkor mentünk eddig amikor oltást kapott. Ezt persze nagyon jól tudja, mert tegnap ahogy bementünk a váróba és elkezdtem levetkőztetni, rögtön hevesen tiltakozott. :-(

Ma a bölcsiben Erzsi csak meg akarta mérni a fejét és hogy milyen magas, és már akkor sírt. :-( Remélem, ez nem a régi dolgok miatt van és azt is remélem, hogy ki fogja ezt nőni.

Úgy érzem jól érzi magát a bölcsiben, és szerencsére megszerette a gondozónéniket is. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az első bölcsis nap!

Igen, igen, tudom, hogy adós vagyok sok-sok bejegyzéssel, pótolni fogom, de ezt a mait mindenféleképpen meg kell írnom, hiszen ma voltunk először bölcsiben! Reggel 9-re mentünk, igaz odaértünk kicsit hamarabb, mert igaz hogy itt van a szomszédban a bölcsi, de Gabival az út mindig sokkal hosszabb, hiszen autót, autóbuszt kell nézni. :)
Tetszett Neki nagyon, sokat játszott a gyerekekkel, tízóraizott is, és persze alig tudtam rábeszélni, hogy jöjjünk haza. :-)
Hazaértünk, ettünk és az alvással sem volt probléma. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS