Üzemeltető: Blogger.
RSS

Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

12. fog és egyebek.

Gabitól is kaptunk ám ajándékot!! Kibújt a 12. foga. Fura lesz megszokni, hogy alul elöl nem csak két foga van. :-))

Tudja mondani, hogy azta. Naponta többször felsorolja, hogy Anya, Apuci, Mama, Papa, Tomi.
24.én ültünk Vele szemben az asztalnál, Tomi, Peti, Én. Nézett mindegyikünkre és mondta a nevünket. Olyan aranyos volt.

Vettünk egy wc szűkítőt, ma gondoltam kipróbáljuk. Ráültettem, nézelődött, aztán egyszer csak pisilt egy kicsit. Meglepődött de tetszett Neki nagyon. Ez még nem jelent semmit, de kezdetnek nem rossz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Karácsony

Az idei karácsonyt már Gabi is igazán élvezte.

24.-én délelött együtt díszítettük fel a fát 3-an. Én álltam a létra tetején, tettem fel a díszeket, Peti tette az akasztókat a díszekre, Gabi pedig hozta oda Nekem. Nagyon élvezte. Nem tudtam olyan gyorsan pakolni a díszeket, ahogy Ő hozta. :-))
Mire mindennel elkészültünk, már sötét is volt. Papa elment Vele sétálni egyett, mi addig áthordtuk Anyuékhoz az ajándékokat aztán szóltunk, hogy jöhetnek haza.
Anyuék karácsonyfája is tetszett Neki nagyon, és az ajándékok is. Kapott egy vödörnyi autót. Olyan jó volt látni mennyire örül neki. :-)) Nem is vacsorázott sokat, mert hát menni kell autózni. :-)





Olyan 9 óra fele jöttünk haza. Itthon is megkapta az ajándékait, azoknak is nagyon örült. Kapott könyveket, mágnestáblát, és persze autókat. :-)



25.-én Aniék voltak itt. Nagyon jól érezték magukat, Gabi az első 5 percben nagyon bujós volt, aztán bemelegedett. :-) Szó szerint, mert annyit kergetőztek Danival, hogy a végén már tiszta víz volt a haja.




26.-án jött Adi, Vele is nagyon jól elvolt Gabi. Képeket Adi csinált, teszek majd fel belöle ha készen lesznek.

27.-én itt voltak Mesiék, szupi ajándékot kapott tőlük Gabi. :-))

Nagyon jó volt ez a pár nap.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az első hó






Igaz, kicsit le vagyunk maradva a meséléssel, de mostmár redszeres lesz a blog.

Gabinak nagyon tetszett az első havas élménye. A hógolyót csak szorongatta percekig, aztán amikor látta, hogy dobáljuk, Ő is megpróbálta. Szánkózni még nem tudtunk, mert a szánkót karácsonyra kapta. :-) De így is nagy élmény volt.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!!!!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Készülődés

Úgy döntöttem, ma felrakom a karácsonyi díszítést. Azért már most, mert jövő héten hétvégén nem nagyon lesz időm, utána sem, aztán lassan itt a karácsony.
Délelött kicsit "átrendeztem" a konyhát. Pár dolgot áttettem máshova, hátha nagyobb hely lesz. Egyenlőre tetszik Ha megunom, úgyis átvariálom megint. :-)
Aztán megpucoltam a konyhaablakot és nekiálltam 200db égős füzért feltenni az ablakra. Mielött nekikezdtem, megnéztem, működött. Felraktam kb. 100db-ot gondoltuk megnézzük. Hát persze, hogy nem világított. :-( Le is szedtem. Peti megnézte és elszakadt a vezeték. Végül maradtam a figurás dísznél, nagyon jó lett az is. Gabi észre is vette ahogy hazaértek.
Felakasztottuk az adventi naptárat is a falra. Kiváncsi vagyok mit fog szólni hozzá.
2 napja tisztán mondja, hogy ANYA. Olyan jó hallani. :-))

Tegnap ünnepeltük Anyu névnapját, itt volt Tomi is. Főztem, sütöttem, úgyhogy el is fáradtam rendesen.
Ma délután volt egy olyan fél óra amikor azt éreztem, hogy akkor most ülve elalszom a fotelben. De aztán mégsem. Nem is csoda, hiszem esténként puzzle-t rakok, Gabi szobájába szeretnénk felrakni, mostanában éjjel Gabi felébred, valószínű száraz Neki is a levegő, úgyhogy kb 1 óra alvás után felébredek,mert átjön, aztán reggel elég korán kel, és persze amikor alszik délután, akkor én nem. Nem baj. :-)
Most viszont megyek. :-))

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Anya, Apuci, Mama, Tomi

Gabi 2 napja tisztán mondja, hogy Anya, és egyfolytában mondja, hogy Apuci. Sőt, ha Peti kimegy valahova akkor kiabál utána. :-) Olyan édes. :-)
Minden szót próbál utánozni. Este a könyvével együtt megyünk aludni és elalvás elött többször kiolvassuk. Ha közben kint elmegy a busz, szól, hogy aggyi. :-)
Most, hogy Peti itthon van, órákat lent vannak, motoroznak és játszóznak. :-) Történnek időnként apró balesetek, de sebaj. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Motorozás után :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Mindennapok

Az elmúlt napokban sokkal-sokkal jobb a kedvem. :-)) A héten Gabival voltunk csavarogni, sokat játszottunk itthon is.

Csütörtökön megkaptuk az oltást, Tomi, Peti és Én. Úgy döntöttük, hogy beadatjuk. Peti és Tomi biztos volt már, csak én vaciláltam.

Tegnap voltunk a Jánosban apu leletéért, és utána voltunk Babanéninél. Azt nem mondanám, hogy a legegyszerűbb utakon mentünk oda és vissza. Odafele Anyu mondta, hogy menjünk egy másik irányba mint ahogy én szoktam. Én mindig átmegyek a hegyen keresztül. Jó, menjünk. Aha, útfelújítás volt arra. Szépen araszolgattunk. Visszafele hamarabb kanyarodtam le a Hűvösvölgyi útról, de nem volt gond, odaértünk Babanénihez. Gabi eleinte bujós volt, persze, hiszen akkor ébredt fel. Kb fél óra kellett, hogy feloldódjon. Na, utána már nem volt semmi gond, nagy lett a szerelem Babanéni és közte.
Hazafele megint másfele kanyarodtam el, mint ahogy szoktam jönni, de nézzük a jó oldalát, Gabi legalább több ideig nézte a fényeket. :-)
Elég hamar elaludt este. Naná! :-)

Ma főztem bablevest, és sütöttem fánkot. Ezt a fánkot most inkább nem fényképeztem le és nem teszem fel a receptes blogba. Nagyon finom lett, de nem olyan szép, de a Mienk. :-))
Gabi átment anyuékhoz és ott is alszik. Kiváncsi leszek mikor fog elaludni. Az elöbb beszéltem velük és még bújócskázott. :-)) Nem lehet unatkozni mellette. :-) Imádom.



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egy kosár gyerek :-)



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Itt vagyunk. :-)




Voltunk pénteken Félegyházán, Gabi nagyon jól érezte magát. Simogatott cicát, Fifi kutyát is nagyon szerette, plusz Irénkééknék csirkéket kergetett. :-) Nem is aludt egész nap, csak az autóban hazafele, de akkor úgy, hogy meg sem moccant. :-)

Olyan kis okos mostmár. Igaz nem sok szót mond még, de mindent megért és meg is érteti magát.
Ami most új szó az a Papa. :-)
Mondja, hogy Mama, Apuci, azt, hogy anya, azt nem annyira, de ha nagyon kell valami, akkor igen. :-))
Minden este rámutat az orromra a szemeimre a homlokomra a hajamra, és el kell mondanom mit hogy hívnak. Azt, hogy orr, azt mondja Ő is. :-)

Imád motorozni, Petivel nagyon sokat voltak mostanában. Ha jó idő lesz, megyünk holnap is. :-)

Ma is a könyvével a kezében aludt el. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Új hónap

Köszönöm szépen, hogy drukkoltatok Nekem. Ez a hónap sajna nem a mienk, de legalább már nincs bizonytalanság, és karácsonyra még lehet csíkom. :-)
Egyébbként minden rendben van szerencsére.
Holnap megyünk Félegyházára, Anyu, Gabi és Én. Izgis lesz biztos. :-)) Majd elmesélem. :-) Jó lesz Öcsiékkel találkozni!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

?

Még mindig nem tudok semmit, de már nem idegesítem magam annyira rajta. Úgy vagyok vele, hogy előbb-utóbb kiderül, hogy mi újság. Azért bizakodom. :-))


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nem tudom mi van!

Na most aztán tényleg nem tudom mi van. Elvileg hétfőn meg kellett volna jönnie, de sehol semmi. Ráadásul a teszt is negatív még. Ugyanez volt Gabinál is.
Tudom-tudom, hogy nem szabadna sokat erre gondolnom, de ez annyira nehéz.
Kis tüneteim vannak, úgyhogy ez miatt is kiváncsi vagyok már nagyon hogy akkor most mi a helyzet. De a bizonytalanságnál nem utálok jobban semmit.
Remélem hamarosan "sütni fog a nap." :-)




  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Jól vagyunk

Szerencsére jól vagyunk, Gabinak időnként kell még szívni az orrát, de már alakul. Ráadásul nem kell háborúzni, mert hagyja. :-)) Én is sokkal jobban vagyok. :-)) Hét elején voltunk Robinál, Peti szerelt, Én meg kergetőztem Gabival a kertben. :-) Mindig arra ment amerre nem kéne. :-)
De, jól éreztünk magunkat. :-)


Egy májusi balatoni kép. :-) Akkor nagyon jó idő volt.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nátha

WL köszi a segítséget!!!!

A család 2/3 része náthás. Vagyis Gabi és Én. Gabinál hétfőn kezdődött. Szegénykém nem tudja mi ez, mert még sosem volt ilyen Neki. Nagyon kell harcolni az orrszívásnál, de muszáj. Bár azért talán már "barátkozik" vele.
Nekem tegnap fájt a torkom, mára náthás vagyok és alig van hangom.
Egyébbként jól vagyunk. Gabinak szerencsére jó kedve van. Remélem hamarosan túl leszünk rajta.

Már csak két nap. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Pihenés

Ma pihenek egy kicsit. Gabi papázik, Peti dolgozik, úgyhogy egyedül vagyok itthon. Azért megcsináltam pár dolgot már. :-) Még át kell ültetnem a virágokat. Remélem mindegyik sikerül. Ha készen lesz, teszek fel róla képet. Közben írtam recepteket a blogra is. :-)

Tegnap kettesben voltunk Gabival egész nap. Jó sokat játszottunk. :-)
Holnap megyünk Robihoz, majd elmesélem milyen volt. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Várunk, de már nem sokat

Két napja msn-en a nevem mellett kint van egy szám. Zsófi rögtön rájött mi az . :-)) Számolok vissza, hogy mikor telik le a két hónap. :-) Persze, azért nem veszem véresen komolyan csak gondoltam kiírom. Ma voltunk vásárolni kicsit, és a játszón is. Találtunk egy nagyon jó játszóteret, csak sajna messze van. De azért fogunk oda járni. Gabi hintázott és csúszdázott is, aztán alig tudtuk rábeszélni, hogy akkor mostmár menjünk. :-)

Fáj a derekam napok óta. Remélem hamar elmúlik mert elég rossz. :-(

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vagyok

Tudom, tudom. Nem írtam már egy ideje. Szerencsére Gabival minden rendben van, fizikailag Velem is, de lelkileg annyira nem. Sokszor eszembe jut mostanában, hogy jó anyukája vagyok-e Gabinak. A mai napunk sem volt túl fényes, akármit mondtam Neki, hogy nem szabad, attól még csinálta. Sokat foglalkozom vele, de azon jár az agyam, hogy biztos elég-e, és egyáltalán. Délután jól kisírtam magam és azért már sokkal jobb. Főleg amikor ideül az ölembe és kapok tőle egy nagy puszit. :-))
Voltunk hétvégén Tinnyén, Gabi nagyon jól érezte magát.
Lesz jó sok sütőtök. :-)) Ebben az a poén, hogy kb csak én esetleg Gabi eszi meg a családban. Amikor Gabit vártam, rengeteget ettem, pedig elötte sosem. Zsófi kezdte el mesélni, hogy vettek sütőtököt és hogy milyen finom. :-) Na nem baj, majd kipróbálok mindenfélét sütőtökből. :-)

Már savanyodik az uborka és a sárgarépa a tartályban. Jó lesz majd télen megenni. :-) Ha marad addig. :)

Csináltam egy receptes blogot, ha van kedvetek, nézzétek meg. www.regireceptek.blogspot.com



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Mostanában

Jó sok minden volt az elmúlt napokban.

Az egyik legfontosabb, hogy voltam a dokinál és azt mondta minden rendben van!!!

Voltunk Gabival oltáson, egész jól viselte, bár az nem tetszett Neki, hogy lefogtuk. Utána beszélt tovább a doktornénihez. :-)

Tegnap voltunk Tominál, jól el is fáradtunk, de egyre szebb a kert. Gabinak is nagyon tetszett, mindig kitaláltam Neki valami "munkát". :-))

Itthon is minden másnap meg kell locsolni a kaktuszokat az erkélyen. :-) Igaz, azóta tényleg nagyon szépek, és a nagy még virágzott is.







Ha minden igaz, az idén vége van a gyümölcs befőzésnek. Már csak alma lesz, de az az a fajta ami eláll. De olyan jó, hogy van j sok befött és lekvár télira. Ja és persze zakuska. Az is van jóó sok. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ábel!!

Szombaton hajnalban megszületett Enikő kisfia Ábel!!!
Ahogy elmesélte, nagyon gyorsan kint akart lenni, nagyon ügyesek voltak ők ketten!!

Gratulálunk Nektek mégegyszer!!!


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nyaralás

Egyre jobban vagyok, ma már csináltam mindenfélét, még sütit is, igaz, mostanra már eléggé elfáradtam, úgyhogy nem is csinálok semmi mást.

Még nem is meséltem a nyaralásunkról. Na majd most. :-)

Július 25.-én reggel olyan 9 óra fele indultunk. Szerencsére nem volt olyan meleg. Elötte persze jól összevesztünk miközben pakoltunk be a kocsiba, de mikor elindultunk már nem volt semmi gond. :-)
Siófokon megálltunk egy kicsit, aztán mentünk is tovább. Utána még megálltunk azt hiszem 2x egyszer pisilni, egyszer pedig tankolni, és közben Gabit is átöltöztettem.



Délután olyan 3 óra fele értünk oda. Zsófiék is jöttek nemsokára. Bepakoltunk a szobáinkba utána körbenéztünk kicsit. A szobáink nem igazán voltak olyanok, mint amire számítottunk, de azért jó volt.
Sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk, a gyerekek jókat fürödtek a medencében. :-) Esténként jó sokáig fent voltunk, reggelente persze a srácok már 7 órakor fent voltak, álltak az ajtóban, hogy ki akarnak menni. :-) Azt mondanám, hogy aktívan pihentünk. :-)) A gyerekeknek nagyon jót tett és ez a lényeg.
Pénteken reggelig voltunk. Azt, ami elötte volt, "kis" kellemetlenségnek nevezem inkább,de nem írok róla többet. A lényeg az, hogy nem megyünk oda többet.
Szóval pénteken reggel eljöttünk, Zsófiék mentek Füredre, Mi pedig Siófokra. Már alig vártam, hogy odaérjünk. :-) Még aznap délután mentünk is ki Ságvárra, buliztunk egy kicsit. Szombaton is kint voltunk de akkor már nyugisabb volt, Gabi is sokkal jobban érezte magát. Este amikor visszaértünk, a parkolóban szétfolyt a hűtővíz, mert elrepedt a cső.
Másnap a Misi megnézte, megbeszéltük, hogy akkor inkább ott hagyjuk a kocsit és megcsinálja. Tomi jött értünk és hozott haza.
Gabi nagyon örült amikor hazaértünk.
Tényleg nagyon jó volt a nyaralás, bizti lesz folyatás, de ha minden sikerül akkor már nem csak 6-an megyünk, hanem 8-an. :-))

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

:-(

Miután Gabi megszületett, írtam egy szüléstörténetet.

Sajna most nem tudok ilyet írni, de muszáj vagyok kiírni magamból a dolgokat. Nagyon sokat gondolkoztam azon, közzétegyem-e ezt a bejegyzést, aztán úgy döntöttem, hogy igen.

Pár hónappal ezelött úgy döntöttünk, hogy szeretnénk tesót. Voltam dokinál június elején, utána el is kezdhettünk próbálkozni, és úgy nézett ki sikerült is. Amikor meg kellett volna jönnie nem jött meg és egy halvány csíkos tesztem is volt. Úgy gondoltam, hogy elmegyünk nyaralni és utána megyek dokihoz, mert addigra már kb. 8 hetes lesz és látunk már valamit. A nyaralás nagyon jó volt, utána nagy izgalommal mentünk a dokihoz, ahol nem kaptunk jó híreket. Sőt. Azt mondta, hogy a méretei alapján sokkal kisebb a baba mint amekkorának lennie kéne. Egy hét múlva, ( ez ma lett volna) vár a rendelőben egy újabb vizsgálatra.
Múlt héten pénteken voltunk Anyuval és Gabival vásárolni, hazafele már éreztem, hogy valami nincs rendben. Este olyan fél hét fele elkezdtem vérezni egy kicsit. Felhívtam a dokit, mondta hogy ha erősödik, akkor menjünk be a kórházba, mert pont ő az ügyeletes. Még szerencse, hogy Anyu átvitte Gabit magukhoz, mert este 11 fele erősödött a vérzés. Be is mentünk a kórházba. A doki megnézte ultrahanggal, azt mondta, hogy egyenlőre nem lát semmi olyat ami gondot jelentene. Hazajöttünk és aludtunk. Másnap reggel nem nagyon volt vérzés, aminek nagyon örültem, de ahogy kiértünk Tinnyére, megint elkezdtem vérezni, sajnos még erősebben. Délután amikor hazajöttünk, felhívtam a dokimat, ő azt mondta, hogy akkor most azonnal menjek be a kórházba, már beszélt a kollegájával. Aztán még visszahívott, hogy addig amig meg nem vizsgálnak, ne egyek és ne is igyak.. Bementünk, megvizsgáltak. Az ügyeletes doki azt mondta, hogy nem egyenletes a petezsák felülete és hogy van egy heamatoma is. Tehát 50-50%. DE bent kell maradnom. Na ez volt az a pillanat amikor nagyon elkeseredtem de választásom nem volt. Kaptam egy ágyat, sok gyógyszert és kikötötték, hogy akkor most szigorúan feküdni kell. Peti hazajött pár dologért, és visszahozta Nekem.
Éjjel persze alig aludtam forgolódtam össze-vissza, vagy hülyeségeket álmodtam. Reggel még mindig véreztem, de gondoltam a gyógyszerek csak segítenek. Bejött hozzám a Szilvi, ott volt jó sokáig. Olyan jó volt. Aztán elment, egy idő után jött a Tomi. Közben már komolyan, féltem elmenni pisilni, hogy mi lesz. Még ott volt a Tomi amikor rámtört egy borzasztóan nagy belső feszültség. Nem találtam a helyemet. Éhes is voltam, meg nem is, borzasztó volt. Úgy érzem, itt indult el valami nagyon rossz.
Közben kiderült, hogy Peti mégis be tud jönni, mert elengedték a munkahelyéről. Anyu is telefonált, hogy behozzák kicsit Gabit. Be is jöttek, ez a kis gengszter borzasztóan sokat segített, a feszültségem is oldódott, igaz azért sírtam is egy sort.
Szerencsére megengedték, hogy Peti tovább bent legyen, olyan 9 óra fele ment haza. Megint jött az éjszaka, ami már egy fokkal jobb volt mint az előző.
Reggel olyan fél 8 fele jött a dokim, kérdezte hogy vagyok, mondtam, hogy háát. Mondta menjünk és megvizsgál. Le is mentünk az ultrahang szobába, megvizsgált és egy idő után mondta, hogy teljesen szét van esve már a petezsák, úgyhogy muszáj megműteni. Borzasztó érzés volt, de tudtam, hogy sajnos nincs más választás.Doki mondta, hogy még délelött megcsinálja, ha lesz szabad műtő. Felhívtam Petit, Anyut és Tomit, hogy mi a helyzet. Peti mondta, hogy jön nemsokára.
Jött is. Olyan negyed 11 fele jött értem a műtős, hogy akkor menjünk. Lementünk a műtőbe, kitöltöttem egy papírt, kérdeztek rajta mindenfélét. Mindenki nagyon normális volt megint, segítetettek kicsit oldani a feszültséget. Felfeküdtem az asztalra, rátették a jobb kezemre a vérnyomásmérőt, a balba betették a branült. A vérnyomásom megint 150/100 volt, de azt mondták, hogy ez ilyen helyzetben teljesen normális. A doki most csak annyit mondott, hogy szép álmokat. Láttam rajta, hogy ő sem túl vidám. Beadták az injekciót, pár másodperc múlva elkezdett forogni a világ és utána el is aludtam. A szobámban ébredtem fel, Peti ott volt. :-))
10:40 volt kb. Utána már picit többet mászkálhattam, szerencsére nem fájt a hasam. Fizikailag nem volt olyan vészes a dolog, a lelki része inkább. De volt egy olyan hülye érzésem. A műtét után egy idővel mintha megkönnyebbülést éreztem volna. Nem azért mert nem maradt meg a baba, hanem azért, mert a két napig tartó folytonos félelem, bizonytalanság, hogy akkor most mi lesz, közben pedig éreztem legbelül hogy nagy baj van, teljesen felőrölt.
Este bejött a doki, megvizsgált, és mondta, hogy hazamehetünk. Örültem neki nagyon és Peti is.
Elmondott pár dolgot amit be kell tartani. 6 hét múlva kell menni kontrollra és két hónap múlva próbálkozhatunk újból.

Mikor elment, azt mondta, hogy ne aggódjunk, "FOG MÉG SÜTNI A NAP" .

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Megint barack. :-)

Tegnap Anyuval eltettünk 11 üveg baracklevárt, plusz ma én eltettem még 8-at, és csináltam egy kis almadzsem szerűséget is. Lereszeltem az almát, tettem hozzá cukrot és dzsemfixet és egy kis fahéjat. Már megkóstoltuk, nagyon finom lett. Jó lesz majd sütibe is. :-)) Fénykép még nem készült róla, de gyorsan pótolni fogom. :-)

Már nagyon várom a nyaralást, csak még olyan sok dolgom van addig. De nem baj. :-))
Most megyek aludni. :-) Mintha kicsit fáradékonyabb lennék mostanában. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

:-))

Nagyon úgy néz ki, hogy sikerült a tesó! Már csíkom is van ám. :-)) Természetesen csináltam pár tesztet, hogy bizti legyen a dolog, de nem vagyok biztos benne, hogy nem csinálok még. :-) Dokihoz majd akkor megyek szerintem, ha hazajöttünk a nyaralásból. Olyan hihetetlen ám még.

Egyenlőre nincs semmi változás, talán annyi, hogy picit álmosabb vagyok, de ez betudható annak is, hogy amióta ilyen meleg van, nem alszunk jól. A hálószoba egy katlan. Eredetileg két ajtó lenne rajta és akkor talán lenne légmozgás is, de az előző tulajdonos megszüntette az egyik ajtót ami egy összekötő részbe vezetne ahol a wc és a fürdőszoba van. Végül is nem rossz megoldás, mert így picivel nagyobb a fürdőszoba, de ilyenkor egyáltalán nincs levegő a hálóban. Gabit is ezért szeretném most lassan átköltöztetni a kisszobába, mert az sokkal hűvösebb szoba. Ma alszik ott először. Hát kiváncsi leszek hogy fog alakulni az éjszakánk. Remélem nem lesz semmi gond.

Holnap megyünk Csepelre, szombaton pedig elteszünk még egy kis barackot, de ezt most lekvárnak. :-) Állitólag szombaton jön egy kis lehülés. Hát remélem tényleg így lesz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Barack




Anyuval ma barackbefőttet tettünk el, ahogy számoltunk kb. 10kg-ot. :-) Olyan jól néznek ki. :-)

Úgy izgulok, hogy mi derül ki az elkövetkező napokban. :-)) Remélem jó dolog. :-))

Most megyek is, mert ez a kis gengszter még nem alszik. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nyűglődés

Igen, ma ilyen hangulatom van. Tegnap Tinnyén nagyon elfáradtam, plusz kijött az allergiám is. Ma kicsit lazábbra veszem a napot, bár délután el kell mennünk befőző cuccot venni, mert hoztunk haza sárgabarackot és az el szeretnénk tenni befőttnek, ami még a fán maradt, azt lekvárnak. :-))
Megint nem fogok unatkozni. :-)

Elkezdtem írni a listát, hogy mit vigyünk a nyaralásra. Háát, van mit. Még jó, hogy Tomi bőröndje itt van nálunk és tudunk bele pakolni. :-)) Jó sok mindent megvettem már előre, majd betesszük a hűtőtáskába és úgy visszük el.
Nagyon szép helyre megyünk, megpróbálom megmutatni.
http://www.belfoldiutazas.hu/magyar/szallas/nagyrakos/hoffmann-vendeghaz-az-orsegben-210438
Azt hiszem sikerült. :-)

Ezt is fogjuk látni, méghozzá az apartman ablakából. :-)


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az elmúlt napok

A tegnapi nap nem volt túl jó. Gabi borzasztóan nyűgös volt. Már nem nagyon jutott eszembe semmi, hogy mit tudnék csinálni. De aztán estére rendben volt minden. A Mai nap már sokkal jobb volt, voltunk csavarogni egyett és Peti is itthon volt. Szerencsére holnap is 3-an leszünk.
Vettünk ma Neki egy esőkabátot, igaz még jó nagy, de a célnak megfelel még egy darabig. :-)

Olyan kiváncsi vagyok, hogy ebben a hónapban sikerült-e a tesó. Remélem igen. :-) Olyan jó lenne.
A nyaralást is nagyon várom már! Jó lesz egy kicsit kikapcsolódni. :-) Már csak 16 nap.
Megpróbálok betenni képet arról, hogy hova is megyünk.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Most van egy kis időm, gondoltam kicsit bővebben mesélek a hétvégénkről. :-)
Szombaton olyan fél 10 fele indultunk el, már akkor is jó meleg volt. Az autópályán egyszer csak megálltunk, mert állt a sor elöttünk. Alig lettem ideges. Aztán kiderült, hogy az okosok, mikor javítják a felüljárót, na mikor, a legnagyobb forgalomban. :-(
Azért utána már egész jól haladtunk. Bementünk Öcsiékhez is, mert már hiányoztak nagyon. Olyan érdekes, hogy Ő az akit amióta emlékszem nagyon-nagyon szeretek, pedig nem találkozunk sokat. Nem véletlenül volt Ő a tanúm is.

Aztán mentünk Mesiékhez. Már vártak minket és örültek Nekünk. :-) Nemsokára megérkeztek a többiek is. Közben azért koccintgattunk párszor, még jó, hogy utána ettünk is jó sok finomságot. Volt baconos sült virsli, szalonna, és kolbász és hagyma is. Olyan, de olyan finom volt. Gabinak is nagyon ízlett, meg is evett gyorsan két virslit. :-)) Jó sokáig fent voltunk és jókat beszélgettünk.
Vasárnap egész nap nem csináltunk semmit, de azt nagyon. Jól is esett. :-))

Tegnap este gyorsan eltettem pár üveg körte dzsemmet, mert mára már bizti megromlott volna. Maradt egy pici üveggel, megkostóltam, fincsi lett. :-))

Ma egész nap itthon voltunk Gabival, mert nagyon meleg volt. Délutánra már nem nagyon bírtam vele, unatkozott nagyon. Anyu telefonált, hogy át kéne vinni valamit, ezért átmentünk. Gabi ott is maradt kicsit Anyuéknál. Ilyenkor kicsit lelkiismeretfurdalásom van, hogy tuti nem érezte már itthon jól magát, de nem nagyon tudtunk mit csinálni. :-( Persze az is eszembe jut, hogy jól csinálom-e egyáltalán, de amikor hozzámbújik és átölel akkor azért megnyugszom. Hozzá van szokva, hogy sokat megyünk mindenfele, szeret csavarogni. Olyan mint az anyja. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Tuti jó hétvége :-)





Szombaton hazavittük Mesit, és ott is maradtunk Náluk. Délután kerti buli volt, nagyon finomakat ettünk és késő estéig beszélgettünk. Gabi is nagyon jól érezte magát. Vasárnap pihentünk és pihentünk. Az is nagyon jó volt. :-) Este 8-ra értünk haza. Gabi aludt egész úton, aztán teljesen felvidámodott, így csak olyan 10 óra fele aludt el, de akkor is nagy csaták árán. :-) De az álmosság győzött. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS


Beköltöztek az erkélyen lévő polcos szekrényke egyik részébe a darazsak. Tegnap délután vettem észre, amikor éppen a kaktuszokat locsoltam meg. Rögtön abba is hagytam és be is jöttem. Nem bírom ezeket a darazsakat. :-( Ma délelött sikerült a darázsfészket megszüntetni és a szekrényt is levitte Peti, hogy még csak véletlenül se jöjjenek vissza. Elég sokáig még ott repkedtek, de remélem nem jönnek vissza. Nem lenne jó. De legalább akkor most nekiállok és átrendezem az erkélyt. :-)

Ági, Neked küldöm ezt a képet!! Ezek vagyunk, Mi, Gabi és Én. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Játék 2

Megint Ági hívott játszani, köszi!

Szóval a lényegtelen dolgok rólam. :-)

1. Lényegtelen, hogy balkezes vagyok, így is meg tudok csinálni mindent. :-)
2.Lényegtelen,hogy rövid a hajam és lila álltalában. :-)
3. Lényegtelen, hogy suzukink van.
4. Lényegtelen, hogy panelban lakom.
5. Lényegtelen, hogy csak 157cm vagyok. :-)
6. Lényegtelen, hogy itt ugrál a teknősöm mögöttem a terráriumában. :-))

Játszani hívom Mesit és mindenkit akinek kedve van. :-))

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kis átalakítás

Ma este nekiálltam és kicsit átalakítottam a blogot. Nekem tetszik. :-)
Holnap írok ám a hétvégénkről,de most megyek aludni. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az elmúlt napok

Mozgalmas volt a hétvégénk megint.

Szombaton várt rám még egy kosár cseresznye. Ketten voltunk Gabival, Peti dolgozott. Azért nagy nehezen végeztem a cserkóval, és le is mentünk sétálni egyet, mert kicsi fiam nagyon nyűgös volt. Aztán este fürödtünk, és elég hamar el is aludt. Én meg kitaláltam, hogy akkor talán kéne csinálni valamit a cserkó egy részével. Csináltam is. Nekiálltam dzsemmet eltenni. Háát, éjjel 1-kor már sikerült is lefeküdnöm aludni.

Vasárnap Gabi átment a Mamáékhoz, Én meg takarítottam, csináltam gyümölcslevest és még pihentem is. Este Gabi megint elég hamar elaludt, lefárasztották egymást a nagyszülőkkel. :-) Na, és mit csináltam este? Na mit? Gabi képeiből egy albumot a neten.
http://picasaweb.google.com/BeSzaZsu Eddig mindenkinek tetszett. :-))

Ma délelött elsétáltunk az apehba, mert kellett volna csekk. Innen tőlünk kb 4km. Gabi aludt közben egy órát, mikor hazaértünk, ebédeltünk és utána mentünk Anyuért, és kimentünk Dunakeszire vásárolni. Aztán hazaértünk, nekiálltam krumplist csinálni, és olyan 9 fele be is fejeztem. Nem vagyom ám fáradt. Csak egy picit. :-) Most ülök az ágyon, gép az ölemben és írkálok. :-) De szerintem lassan megyek aludni. :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Játék

Ági hívott játszani. :-)

1. Nagyon szeretem az állatokat, már kiskoromban is azt mondta Anyukám, hogy az elefántot is hazavittem volna. :-)) Na azért akkora állat nincs itthon, de egy teki igen.

2. Imádok vezetni és utazni is. Szeretnék sok helyre eljutni, remélem sikerül is.

3. Nagyon szeretnék egyszer repülni. Nagyon tetszenek a repülők, mindenféle formában. :-) Meg az autók és a hajók is.

4. Sokszor nem vagyok biztos magamban, hogy jól csinálom-e a dolgaimat, de aztán mindig sikerül valahogy.

5. Nagyon utálok ruhákat elpakolni. Sajna mindig halogatom, de egyszer csak muszáj megcsinálni.

6. Ha valamit elkezdek csinálni akkor azt addig csinálom amig készen nincs, vagy olyan nem lesz amilyennek szeretném. Még ha éjjelig kell fent lennem akkor is.

7. A kedvenc városom Siófok! :-)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kezdés :-)

Gabikának a kisfiamnak már írok egy blogot, de úgy gondoltam, elkezdek írni egy másikat, hogy az csak az Ővé legyen, ebben meg lehet írni mindenről. :-))

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS